2014. július 8., kedd
Nemzeti Összetartozás Napja - Összefoglaló
2014.06.04-én, a Nemzeti Összetartozás Napján a Trianon Emlékbizottság Szigethalom és a Szigethalmi Római Katolikus Egyházközségért Közhasznú Alapítvány szervezésében megrendezésre került a Trianoni megemlékező program.
A rendezvény a Városi Szabadidőközpontban kezdődött, ahol Balázsné dr. Gyökér Dorottya köszöntötte a megjelenteket, majd közösen elénekelték a Himnuszt.
Tóth József, a KDNP Szigethalmi Szervezetének bevezetője után Vaskó Andrea elszavalta "Sajó Sándor: Magyar ének 1919-ben" c. versét.
Semes-Bogya Eszter dalénekes három dalt adott elő, amelyből az utolsó a közismert, többek által feldolgozott "Most múlik pontosan" c. szerzemény volt.
Pomogáts Béla tanár, irodalomtörténész mondta el megemlékező beszédét, osztotta meg gondolatait a közönséggel.
A Sziget Néptánc Egyesület következett, láthatóan nagy sikert arattak látványos előadásukkal.
Koleszár Tamás, a Hazafias Versek Szavalóversenyének 7-8. korosztályos I. helyezettje szavalta el "Babits Mihály: Áldás a Magyarra" c. versét.
Ezt követően a Szent István Általános Iskola tanulói mutatták be emlékező műsorukat, sok résztvevővel és emlékezetes előadással, dalokkal.
Jelenlévők közösen elénekelték a Székely Himnuszt, majd a Vitéz Mikecz Kálmán Honvéd- és Huszár Hagyományőrző Egyesület kíséretében átvonultak a Dísz térre, ahol a megemlékezés a Trianon emlékhelyen folytatódott.
Balázs Laura, a Hazafias Versek Szavalóversenyének 5-6. osztályos korcsoportbeli I. helyezettje nyitotta meg a kinti programot "Ratsek Ráfael: Végiggázolt Trianon" c. versével.
A történelmi egyházak elöljárói - Kalicz Gizella nagytiszteletű asszony és Deák Csaba görögkatolikus parókus - megáldották, megszentelték az emlékhelyet.
Szigethalom Város Önkormányzata, a történelmi egyházak képviselete és a Trianon Emlékbizottság Szigethalom mellett a helyi pártok és civil szervezetek nevében helyezte el mindenki a koszorúját. A helyi pártok közül a Fidesz, a KDNP és a Jobbik vett részt.
A megemlékezést a Szózat közös eléneklése zárta, amelyet követően Tóth József elnök megköszönte a szervezők áldozatos munkáját, és a helyszínen előkészített állófogadásra, kötetlen beszélgetésre invitálta az emlékezőket.
Többen voltunk mint tavaly, remélhetőleg jövőre pártpolitikai hovatartozástól függetlenül még többen leszünk, hiszen a Trianoni békediktátum gyásza közös kell, hogy legyen.
A fent említett résztvevők, fellépők mellett a teljes emlékprogram sikeres lebonyolításához hozzájárultak, támogatták azt, ezért köszönetet mondunk Bóna Zoltán országgyűlési képviselőnek, Ferenczi Edit alpolgármesternek, Piróth Ibolya iskolaigazgatónak és a felkészítő tanároknak, Egyed Jolán iskolaigazgatónak, továbbá Lang Mónikának, Tézsláné Farkas Klarisszának, Vaslaki Juditnak, Regényi Tiborné Arankának, Kakuk Pálnak, Balázs Sándornak, Kungli Ferencnek, Donka Györgynek, a környező települések általános iskoláinak akik részt vettek a szavalóversenyen és végül de nem utolsó sorban a KDNP Szigethalmi Szervezete lelkes tagságának és aktivistáinak.
A rendezvényen készült további képek a KDNP Szigethalmi Szervezetének Facebook oldalán találhatók:
https://www.facebook.com/kdnpszigethalmiszervezete.szervezete
2014. június 1., vasárnap
Hazafias Versek Szavalóversenye 2014
A környező települések (Bugyi, Délegyháza, Dunavarsány, Halásztelek és Szigethalom) általános iskoláiból 25 diák részvételével a Trianon Emlékbizottság Szigethalom és a Szigethalmi Római Egyházköségért Közhasznú Alapítvány szervezésében 2014.05.30-án pénteken Szigethalmon, a Hegedüs Géza Városi Könyvtárban lezajlott az immár hagyománnyá vált Hazafias Versek Szavalóversenye.
Az emlékbizottság nevében ezúton is köszönetet mondunk a támogatóknak, Luttenberger Katalinnak aki rendelkezésre bocsátotta a könyvtárat, Regényi Tiborné Arankának a friss pogácsákért, a zsűri tagjainak, név szerint Lengyel Géza tanárnak és költőnek a zsűri elnökének, Ferenczi Edit alpolgármester asszonynak, Tézsláné Farkas Klarissza tanügy-igazgatási referensnek és id. Balázs Miklós KDNP titkárnak, a szavalóverseny életre hívójának, és nem utolsó sorban Bóna Zoltán országgyűlési képviselőnek, a rendezvény védnökének.
Az emlékbizottság nevében gratulálok minden résztvevőnek, a díjazottaknak külön, név szerint:
5-6. osztályos kat.:
I. helyezett: Balázs Laura, Halásztelek, Bocskai István Ref.Okt.Közp.
II. helyezett: Péterfi András, Szigethalom, Széchenyi I. Ált Isk.
III. helyezett: Holodon Anna, Szigethalom, Szent István Ált. Isk.
7-8. osztályos kat.:
I. helyezett: Koleszár Tamás, Halásztelek, Bocskai István Ref. Okt. Közp.
II. helyezett (megosztott): Lang Antónia, Dunavarsány, Árpád Fejedelem Ált. Isk.
II. helyezett (megosztott): Nagy Bianka, Délegyháza, Hunyadi János Ált. Isk.
III. helyezett: Sánduj Sára, Dunavarsány, Árpád Fejedelem Ált. Isk.
A versenyen készült fényképek és videók feldolgozása és internetre való feltöltése folyamatos, kérjük minden érdeklődő szíves türelmét.
Köszönjük mindenkinek a részvételt!
Üdvözlettel:
Trianon Emlékbizottság Szigethalom
2014. május 29., csütörtök
Készülődés a Hazafias Versek Szavalóversenyére
Már gőzerővel folynak a harmadik alkalommal megrendezésre kerülő Hazafias Versek Szavalóversenyének előkészületei.
Ebben az évben Szigethalom mellett Dunavarsány, Délegyháza, Bugyi és Halásztelek diákjai vesznek részt a versmondó versenyen.
Az értékelés most is két kategóriában zajlik: 5-6. és 7-8. osztályos korosztály bontásban.
A díjazottak értékes könyvjutalomban részesülnek, a két korosztály győztesei pedig elszavalhatják a Trianoni Emléknapon közönség előtt győztes versüket.
Ezúton invitálunk meg mindenkit, hogy jöjjön el, és vegyen részt a szavalóversenyen, ahol a tavalyi év pozitív tapasztalatai alapján sok színvonalas és emlékezetes szavalatot fogunk hallani.
Találkozzunk 2014.05.30-án pénteken 16:00-kor Szigethalmon, a Hegedüs Géza Városi Könyvtárban!
Trianon Emlékbizottság Szigethalom
2014. május 20., kedd
Pomogáts Béláról
A Trianon 2014-es emlékprogramon a megemlékező beszéd elmondására Pomogáts Béla magyar kritikust, tanárt, irodalomtörténészt, az irodalomtudományok doktorát kérte fel a Trianon Szigethalom Emlékbizottság.
Nagy megtiszteltetés, hogy Pomogáts Úr elfogadta a felkérést.
Életrajzi áttekintés:
Pomogáts Béla 1934. október 22-én született Budapesten Pomogáts József és Bezsilla Erzsébet gyermekeként.
1953-ban érettségizett a Piarista Gimnáziumban. 1953-1958 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának magyar szakos hallgatója volt.
Részt vett az 1956-os forradalomban. 1959-1960 között internálótáborban volt. 1961-1965 között Budapesten középiskolában tanított. 1965 óta a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetének munkatársa, valamint a 20. századi osztály vezetője, 1992 óta igazgató-helyettese, 1996 óta tudományos tanácsadója. 1994-1997 között a Magyar Tudományos Akadémia közgyűlési képviselője, az Akadémiai Kutatóhelyi Tanácsának, az Irodalomtudományok Bizottságának, a Magyar–Román Történész Vegyesbizottságnak, a Doktori Tanács irodalomtudományi szakbizottságának tagja.
1990 óta a Literatúra főszerkesztője, a Vigilia, a Nyelvünk és Kultúránk, a Valóság, a Kisebbségkutatás szerkesztőbizottsági tagja. 1996-1999 között a Magyar Nemzet szerkesztőbizottságában dolgozott. 1992-től az Anyanyelvi Konferencia elnöke. 1989-1994 között a Tudosz elnökségi tagja. 1993-1995 között a Magyar Demokratikus Charta szóvivője volt. 1993-2004 között az Írószövetség elnökségi tagja, 1995-2001 között elnöke. 1994 óta az Ötvenhatos Emlékbizottság szóvivője. 2002-2007 között az Illyés Közalapítvány elnöke.
2014. április 29., kedd
2014. április 27., vasárnap
A Trianoni emlékhely kialakulása
Egy kis áttekintés:
A Trianoni megemlékezést a KDNP Szigethalmi Szervezete hívta életre a Szigethalmi Római Katolikus Egyházközségért Közhasznú Alapítvánnyal közösen 2009-ben. A megemlékezést évről évre a Trianon Emlékbizottság Szigethalom szervezi és bonyolítja le.
A Trianoni kereszt 2010-ben került felállításra, köszönet érte Apró Sándor fafaragó mesternek.
A négy Trinanoni emlékoszlop 2011-ben került felállításra, amely szintén Apró Sándor munkája. Az emlékoszlopok az elszakított országrészeket szimbolizálják mind.
Az emlékhely létrejöttét, és az éves megemlékező programsorozatot a KDNP megyei szervezete mellett magánszemélyek ill. Szigethalom Város Önkormányzata támogatta és támogatja évről évre.
A Trianon Emlékbizottság célja, hogy legnagyobb nemzeti gyásznapunkról minden évben méltóan megemlékezzünk. Az emléknap politikai hovatartozástól függetlenül, mindenkit vár akinek a békediktátum okozta seb a mai napig nem gyógyult be.
További képek az emlékhelyről:
2014. április 16., szerda
2014-ben is emlékezünk Trianonra!
Már folynak a 2014-es Trianoni emlékprogram előkészületei.
Az eseményt ezúttal is a Trianon Emlékbizottság Szigethalom szervezi a Szigethalmi Római Katolikus Egyházközségért Közhasznú Alapítvánnyal együtt, idén lesz az 5. alkalom, hogy közösen emlékezünk Szigethalmon legnagyobb nemzeti gyásznapunkra.
A végleges időpontok, helyszín és a részletes emlékprogram a résztvevőkkel hamarosan ITT ezen az oldalon lesz olvasható.
Tisztelettel:
Trianon Emlékbizottság Szigethalom
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)